Ha elég sokáig időzöl filmfotósok társaságában, a beszélgetés előbb-utóbb mindig a negatív méretére terelődik. Persze, a 35mm nagyszerű a mindennapi használatra, és a félkockás formátum is hatalmas reneszánszát éli. De előbb-utóbb megcsípi az embert a középformátum bogara. Lehet, hogy először egy kis 645-ös géppel vagy egy könnyű kétobjektíves tükörreflexessel kezded, de előbb-utóbb a nehézsúlyúak felé fordulsz. A nagy negatívokat akarod. Az óriási, részletgazdag, fénydobozra helyezve könnyeket csalogató negatívokat.

Amikor eljutsz erre a pontra, általában két legendás fényképezőgép kerül a látóteredbe: a Fuji GW690 és a Pentax 67. Mindkettő a középformátum világának igazi óriása, de teljesen ellentétes módon közelítik meg a fotózás feladatát. Az egyik egy túlméretezett telémetrikus gép fix objektívvel. A másik egy hatalmas egyobjektíves tükörreflexes gép, amely olyan érzést kelt, mintha egy tömör sárgaréz tömbből faragták volna.

Mindkét gépet imádom, de a választás általában a fotózási stílusodon, a súlyviselési tűrőképességeden és azon múlik, mennyire utálod (vagy szereted) a tükörcsapást. Nézzük meg, milyen érzés valójában a Texas Leica és a Szörnyeteg használata.

A Fuji GW690: A Texas Leica

A Fuji GW690 a „Texas Leica” becenevet egy nagyon egyszerű okból kapta: pontosan úgy néz ki, mint egy klasszikus 35mm-es telémetrikus gép (például egy Leica M3), csak teljesen abszurd, minden nagyobb a texasi arányok szerint felnagyítva. Amikor először veszed elő a táskából, az emberek általában kétszer is megnézik. Komikusan nagy.

De a mérete ellenére a GW690 meglepően kezelhető. Mivel nincs benne hatalmas tükörmechanizmus vagy nehéz cserélhető objektívfoglalat, nem teljesen hátfájást okozó a hordozása. Kicsit üregesnek érzed a méretéhez képest, de ez többnyire jó értelemben.

Ez a gép 6x9 centiméteres negatívot készít. Ez egyszerűen hatalmas. Pontosan ugyanaz a 2:3-as képarány, mint a 35mm-es film, csak óriási méretben. Mivel a képkockák ilyen hosszúak, egy szabványos 120-as filmtekercsen csak nyolc felvétel fér el. Nyolc kép. Igazán le kell lassítanod, és komolyan kell venned, amikor megnyomod a zárgombot.

A zár kapcsán a GW690 mechanikus levélzárat használ, amely közvetlenül az objektívben van beépítve. Maga az objektív – általában egy fix 90mm f/3.5 Fujinon – állandóan a gépen van. Rendkívül éles, a tájképek vagy épületek részleteit olyan szinten adja vissza, hogy megfelelő szkennelés mellett versenyez a modern digitális szenzorokkal. Mivel levélzáras, a gomb megnyomásakor halk, udvarias „kattanás” hallatszik. Egyáltalán nincs rezgés. Meglepően lassú záridőknél is kézben tartható ez a hatalmas gép, így fantasztikus (bár terjedelmes) társ utazáshoz és utcai fotózáshoz.

A fókuszálás telémetrikus folton keresztül történik az optikai keresőben. Teljesen mechanikus – nem kell hozzá elem, nincs beépített fénymérő. Csak te vagy, a külső fénymérőd, és egy nagy mechanikus doboz, amely pontosan egy dolgot csinál tökéletesen.

A Pentax 67: A Szörnyeteg

Ha a Fuji egy túlméretezett telémetrikus gép, akkor a Pentax 67 egy túlméretezett K1000-es. Egy hagyományos egyobjektíves tükörreflexes (SLR) gép, csak épp olyan nagy, mint egy betonblokk. És a Fujival ellentétben pontosan olyan nehéz, amilyennek látszik. Egy Pentax 67-et objektívvel a kezünkben tartani igazi bicepsz-edzés.

A Pentax 6x7 centiméteres negatívot készít. Ez a képarány kicsit négyzetesebb, mint a Fuji 6x9-e, és gyönyörűen illeszkedik a szabványos 8x10-es nyomatméretekhez szinte vágás nélkül. Mivel a negatívok valamivel kisebbek, egy 120-as filmtekercsen tíz kép fér el, nem nyolc.

A Pentax 67 igazi varázsa az SLR kialakításában és a hihetetlen cserélhető objektívkínálatában rejlik. Amikor a Pentax hatalmas üvegpiramisán keresztül nézel, pontosan azt látod, amit az objektív lát. Előre meg tudod nézni a mélységélességet, ami portréfotósok számára igazi álom.

És beszélnünk kell az üvegről is. A Pentax 67 rendszerének objektívjei egyszerűen nevetségesek, élükön a legendás 105mm f/2.4-es lencsével. Ezzel az objektívvel, teljesen nyitott rekesszel 6x7-es negatívon fotózva olyan megjelenést kapsz, amit szinte lehetetlen utánozni. A téma éles, míg a háttér krémes, háromdimenziós elmosódásba olvad. Lélegzetelállító.

Azonban az SLR kialakításnak van egy hatalmas hátránya: a tükör. Mivel a gépben lévő tükör olyan nagy, hogy amikor felcsapod fotózáskor, hatalmas rezgést okoz. A Pentax 67 „tükörcsapása” híres. A zár kattanása olyan, mintha egy autóajtót csapnának be. Emiatt kézből, lassabb záridőknél (például 1/30 vagy 1/60 másodperc) fotózva elmosódott képek születhetnek a gép saját rázkódása miatt. Kritikus tájképfotózáshoz nagyon masszív állványra és a tükörzár funkció használatára lesz szükséged.

Összehasonlítás: Melyik Illik Jobban a Stílusodhoz?

A választás ezek között azon múlik, hogy mi frusztrál jobban: a keretezés találgatása vagy egy nagyon nehéz téglát cipelni egész nap.

Hordozhatóság és Utazás: Itt a Fuji nyer, kétség nélkül. Igen, nagy, de a könnyebb súly és a tükörcsapás hiánya fantasztikussá teszi sétálós géppé. Túráztam már a GW690-nel, és bár sok helyet foglal a táskámban, a nyakam nem sikít a fájdalomtól. A Pentax viszont a legtöbb halandó számára stúdió- és rövid sétás gép. Állványon a legboldogabb.

Portrék vagy Tájképek: Ha portrékat fotózol, féltest képeket készítesz, közel mész az arcokhoz, és imádod a bokeh-t, a Pentax 67 a nyilvánvaló választás. Az objektíven keresztüli kereső és a gyors 105mm f/2.4-es objektív igazi portrégéppé teszi. A Fuji f/3.5-ös fix objektívje jó, de a telémetrikus keretezés miatt nem tudsz nagyon közel menni, és nem látod pontosan, mennyire lesz elmosódott a háttér. De tájképekhez? A Fuji 90mm-es objektívjének hihetetlen él-éléles képe és a rezgésmentes levélzár a tájfotósok legjobb barátja.

A fotózás élménye: A Fuji az egyszerűségre kényszerít. Fix objektív, teljesen mechanikus, nyolc kép, elem nélkül. Ez egy tiszta fotográfiai gyakorlat. A Pentax rugalmasságot kínál. Cserélhetsz keresőt (derékszögű vagy prizma), válthatsz objektívet széles látószögtől hatalmas teleobjektívig, és egy egész rendszert építhetsz köré.

A Végső Ítélet

Őszintén szólva, egyik sem rossz választás. Mindkettő a filmes fényképezőgép-mérnökség csúcsteljesítménye.

Ha szereted a telémetrikus fókuszálás folyamatát, a felszerelésed egyszerűségét részesíted előnyben, és a lehető legnagyobb negatívot akarod, amit könnyen magaddal vihetsz egy utazáson, szerezz be egy Fuji GW690-et. De ha azt a különleges, gyönyörűen izolált portréesztétikát keresed, nem bánod, hogy egy nehéz sárgaréz darabot cipeled, és imádod egy hatalmas SLR gép mechanikus csattanását, akkor a Pentax 67-re van szükséged az életedben.

Mindkét legendás középformátumú szörnyeteg gyakran megfordul a boltunkban, és mivel egyiknek sincs beépített fénymérője, érdemes egy jó fénymérőt is beszerezni hozzájuk. Megnézheted aktuális készletünket egy Fuji GW690 vagy a hatalmas Pentax 67 elérhetőségéért. Ja, és ha a Pentax mellett döntesz, tegyél egy nagy szívességet a nyakadnak, és vegyél egy széles, masszív kamerapántot – hidd el, szükséged lesz rá.