Ha valaha próbáltál már filmkamerával sötét pinceklubban, zsúfolt klubban vagy egy indie koncerten fotózni, ahol a világosító mintha teljesen elaludt volna, már ismered a nehézséget. Betöltesz egy friss 400-as érzékenységű filmet, a kamerádat a színpad felé fordítod, megnézed a fénymérőt, és a szíved elszorul. Valami olyasmit mutat, mint 1/15 másodperc f/2.8-nál.

Hacsak a frontember nem ragadt a mikrofonállványhoz és nem áll teljesen mozdulatlanul, az 1/15 másodperc csak egy elmosódott, használhatatlan képet fog eredményezni. Az élő zene gyors, kaotikus és teljesen kiszámíthatatlan. Gyorsabb záridőkre van szükséged, hogy megfagyaszd ezt az energiát. De hogyan érhetsz el gyorsabb záridőt, ha nincs elég fény, és a filmed ISO 400-nál van maximalizálva?

Megcsalod a kamerádat. Túlhívod a filmet.

A film túlhívása, különösen fekete-fehér negatív film esetén, szinte egy beavatási szertartás a koncertfotósok számára. Pontosan így készültek azok az ikonikus, durva, ütős punk rock képek a 70-es és 80-as évekből. Ma végigvezetlek azon, hogy pontosan mi is a túlhívás, hogyan állítsd be a kamerádat hozzá, és hogyan mérj a koncert közben, hogy olyan koncertfotókkal térj haza, amiket tényleg szívesen nyomtatsz ki.

Mi is pontosan a film túlhívása?

Egyszerűen fogalmazva, a film túlhívása egy kétlépéses folyamat: alulexponálod a filmet a kamerában, majd később túlhívod a vegyszerek között, hogy kompenzáld a fényhiányt.

Tegyük fel, hogy van egy szabványos Kodak Tri-X vagy Ilford HP5 tekercsed. Mindkettő ISO 400-as érzékenységű a dobozból kivéve. Ha ezt a filmet betöltöd a kamerádba, de a kamera ISO tárcsáját 1600-ra állítod, a kamera úgy fogja gondolni, hogy egy nagyon érzékeny, 1600-as sebességű tekercset töltöttél be. Mivel a kamera azt hiszi, hogy a film sokkal érzékenyebb, gyorsabb záridőkkel tudsz majd fényképezni.

Az apró bökkenő? Mivel 400-as filmet fényképeztél úgy, mintha 1600-as lenne, minden egyes képkocka két teljes fényértékkel alulexponált. Ha normálisan hívnád elő, csak egy üres, majdnem átlátszó csíkot kapnál. Ezt úgy javítod ki, hogy a filmet jóval hosszabb ideig hagyod a fejlesztőben, mint szokásos. Ez a plusz idő arra készteti a vegyszert, hogy keményebben dolgozzon, növelve a negatív képsűrűségét, hogy kompenzálja a sötét expozíciót.

Miért szeretjük a túlhívott esztétikát?

Lehet, hogy azon tűnődsz: vajon a túlhívás tökéletesen helyrehozza-e a képet? Őszintén szólva, nem. És éppen ezért szeretjük.

A film nem lineárisan viselkedik, amikor túlhívod. Ha erősen alulexponálsz és túlhívsz, a kép világos részei (a csúcsfények) sokkal gyorsabban fejlődnek, mint a sötét részek (az árnyékok). Gyakran a helyszín legsötétebb részein egyszerűen nincs elég fényinformáció, bármennyi ideig is van a film a fejlesztőben.

A végeredmény egy hihetetlen esztétikai váltás. A kontraszt az egekbe szökik. A csúcsfények, mint például a színpadi fények visszatükröződése a gitáron, vastagok és ütősek lesznek. Az árnyékok teljesen összenyomódnak tiszta, tintafekete foltokká, elrejtve a zavaró erősítőkábeleket és dobkoffereket a háttérben. Ráadásul a filmes szemcsézettség hatalmas és hangsúlyos lesz. Egy olyan hangulatot teremt, ami kaotikus, őszinte és teljesen élő. Pont úgy néz ki, ahogy az élő rockzene hangzik.

Hogyan csináld: lépésről lépésre

Készen állsz, hogy kipróbáld a következő koncerten? Íme a tényleges folyamat, hogy ne rontsd el a tekercset.

1. lépés: Állítsd be az ISO-t

Amikor belépsz a helyszínre, töltsd be a szokásos 400 ISO-s filmet. Erősen ajánlom, hogy maradj a fekete-fehérnél – a színes filmet is lehet túlhívni, de gyakran csúnya színeltolódások és sáros árnyékok lesznek az eredmény. A fekete-fehér film viszont igazi bajnok a túlhívásban.

Mielőtt egyetlen képet is készítenél, manuálisan állítsd a kamera ISO tárcsáját 1600-ra (két fényértéknyi túlhívás) vagy akár 3200-ra (három fényértéknyi túlhívás). Ha egy régebbi, teljesen manuális kamerát használsz, ennyi az egész. Csak bízz a beépített fénymérőben (vagy a kézi fénymérődben), amit 1600-ra állítottál.

Ha egy 90-es évekbeli automata tükörreflexes vagy kompakt gépet használsz, ami automatikusan olvassa a DX kódot a filmdobozról, akkor egy kis akadályba ütközöl. A kamera automatikusan 400-nak fogja olvasni a dobozt. Vagy használd a kamera expozíció kompenzációs tárcsáját és állítsd -2-re (ami két fényértékkel alulexponál mindent, ugyanazt az eredményt adva), vagy vásárolj DX kód matricákat online, amiket a dobozra ragasztva becsapod a kamerát, hogy 1600-at olvasson.

2. lépés: Mérj a káoszban

Itt rontják el a legtöbben. A koncertvilágítás hihetetlenül trükkös. Általában egy művész áll egy erős, éles reflektorban, egy teljesen fekete függöny előtt.

Ha széles, átlagos fénymérést végzel az egész színpadon, a fénymérőd összezavarodik a háttérben lévő fekete területtől. Megpróbálja felvilágosítani a sötétséget, és azt fogja mondani, hogy lassú záridőt használj. Ha ezt követed, a énekes arca teljesen ki fog égni és fehér lesz.

Inkább a csúcsfényekre kell exponálnod. Ha van a kamerádon spot mérés, használd a legvilágosabb részen, általában az énekes arcán. Hagyd, hogy a háttér teljesen sötét maradjon. Ha csak egy alap középre súlyozott mérő van, próbálj meg közelebb menni a színpadhoz, töltsd ki a képkivágást a világosan megvilágított alannyal, zárd be az expozíciót ott, majd lépj hátra és komponáld újra a képet. A film túlhívásakor teljesen elfogadjuk a mély, összenyomott árnyékokat, szóval ne aggódj, ha a háttér nincs tökéletesen megmérve.

3. lépés: Mondd el a labornak!

Ez kulcsfontosságú. Amint befejezted a fotózást és visszatekered a filmet, írj valami olyasmit, hogy "PUSH TO 1600" vagy "+2 STOPS" nagy, jól olvasható betűkkel a dobozra egy filctollal. Ha postán küldöd el egy profi laborba, írd rá a dobozra, és jelöld be a push feldolgozás opciót a rendelőlapon.

Ha elfelejted szólni nekik, a filmet a normál 400-as vegyszerben hívják elő, és az egész éjszakai képsorozatod tönkremegy, mert mind rettenetesen alulexponált lesz. A laborral való kommunikáció mindennél fontosabb. Szinte minden jó labor vállalja a túlhívást, és sokan két fényértékig ingyen is feldolgozzák.

A legjobb filmek koncerti túlhíváshoz

Nem minden film egyforma, ha a gyors életet akarod élni. Az igazi hagyományos fekete-fehér emulziók a legjobbak. Néhány modern T-grain film furcsán viselkedik erős túlhívásnál, de a klasszikusok virágoznak.

• Ilford HP5 Plus (ISO 400): Ez a vitathatatlan királya a túlhívott filmeknek. Hihetetlenül olcsó, megbocsátó, és könnyen túlhívható 1600-ig, vagy akár 3200-ig, ha nem bánod a hatalmas szemcsézettséget. Több árnyék részletet tart meg, mint a legtöbb más film túlhíváskor.
• Kodak Tri-X (ISO 400): A legendás rock and roll film. A Tri-X 1600-ig való túlhívása tiszta feketét és csodás, ropogós kontrasztot ad. Egyedülálló karaktere van.

Megfelelő felszerelés a koncerthez

A film túlhívása gyorsabb záridőt ad, de még mindig szükséged van egy olyan objektívre, ami minél több fényt enged be. Igazán érdemes otthon hagyni az f/3.5-ös kit zoom objektíveket. A koncertfotózásban a legjobb választás a gyors fix objektív, lehetőleg f/1.4 vagy f/1.8 rekesszel teljesen nyitva. Egy klasszikus 50mm f/1.4 általában tökéletes az első soros képekhez, nagyszerűen izolálja az előadót, miközben magába szívja a színpadi fényeket.

Ha szeretnéd bővíteni az élőzenei felszerelésedet, nálunk megtalálod. Böngészd át a válogatott klasszikus SLR kameráinkat, amelyek teljesen manuális vezérléssel rendelkeznek, tökéletesek a film túlhívásához. Párosítsd őket éles, gyors 50mm-es objektívekkel, hogy meglegyen a szükséges gyenge fény előnye. Dobd fel egy jó kamerapánttal, tölts be HP5-öt, és készen állsz a koncertre.

A koncertfotózás ijesztő lehet analógban, de ha egyszer megszokod, hogy 1600-ra értékeled a filmedet és beleállsz a magas kontrasztú megjelenésbe, soha többé nem akarsz digitálissal fotózni színpadi fények alatt. Fogadd el a durva szemcsézettséget, élvezd a mély árnyékokat, és ragadd meg a terem energiáját.